2016. május 27., péntek

Bödzaszörp cukormentesen, ahogy Zellei Tündi megálmodta






Tévhit, hogy szörpök és lekvárok nem készülhetnek cukormentesen. Itt egy fantasztikus recept ZelleiTünditől, melyet cukorbetegek is fogyaszthatnak.









Miután május vége van, a kertünket is átjárja a bodza virág illata. Érdemes mindenképpen olyan helyről szedni a bodzát, ahol nincs az út mellett, tehát nem kell félni, hogy szennyeződések borítják, hiszen akkor érhetjük el a legjobb és legízesebb hatást, ha  a virágokat nem mossuk meg feldolgozás előtt. Ha mindenképpen meg szeretnénk mosni, ezt folyó víz alá téve gyorsan tegyük meg. Csak azokat a bodzavirágokat dolgozzuk fel, melyek virága már teljesen kinyílt.

Eredeti receptet itt találjátok: Bodzaszörp cukormentesen

Hozzávalók:

50-60 db bodzavirág tányér (én jól meg szoktam vele tömni az üveget, amennyi csak belefér)
1,5 kg eritrit, ízlés szerint lehet kevesebb is, én 1 kg eritrittel készítettem.  (amivel így limonádés jelleget kapott, egyáltalán nem lett édes)
3 dkg citromsav
1 tk nátrium benzonát, ha tartósítani szeretnénk
2 citrom karikázva
2 lime karikázva
5 l befőttes üveg, és egy 2,5 l befőttesüveg
5 liter víz 




Az üvegeket kifőzzük, hogy mindenképpen fertőtlenítettek legyenek. A vizet felforraljuk egy legalább 10 literes edényben. Hozzá adjuk az eritritet és cukorszirupot főzünk belőle. Megvárjuk, hogy kihűljön, majd hozzá adjuk a citromsavat és tartósítószert. (amennyiben szeretnénk télre) Üvegbe rétegezzük, bodzavirág, citrom és lime karikák és így tovább, amig minden bodzavirág és citrom az üvegbe nem kerül. Minél több virágot teszünk bele, annál zamatosabb lesz a szörpünk. Én annyit raktam bele, amennyi csak belefért, a bodzavirágból. Megvárjuk, hogy a víz kihüljön, majd beleöntjük az üvegbe, amig meg nem telik. Lefedjük az edényt légmentesen és kb. 3-4 napig hűvös helyen állni hagyjuk. Végül apró lyukú szűrőn (én még szoktam nylon harisnyán keresztül is) leszűrjük, zárható üvegekbe töltjük!

3-4 napit hűvös helyen tároljuk légmentesen lezárva....kedd reggel hozom a végeredményről is a véleményt....már nagyon  várjuk, hogy fogyasztani is lehessen:-)


Tapasztalataim a cukormentes bodzaszörpről:

Első lépésként lefeleztem a bele tett citrom és lime mennyiséget 2-2 db is bőven elég, mert akkor nem veszi el teljesen a hangsúlyt a bodzáról, ráadásul  a sok citrusfélétől kissé kesernyés lett, ami nekünk felnőtteknek nagyon tetszik, még a 15 évesem is megelégedéssel fogadta, de az 5 évesnél nem volt kirobbanó sikere. Nekem a mostani bodzaitalom (mert inkább arra hasonlít, a kevesebb cukor miatt) kicsit limodáné jelleget kapott, ami isteni finom, csak nem teljesen bodzaszörp. Ha valaki édesebbet szeretne, mindenképpen tegye bele azt a plussz fél kilónyi eritritet, a gyerekeknek készülő következő adagba én is bele fogom tenni és csak 1-1 citromot és lime-ot karikázom bele, hogy megmaradjon a bodzás jelleg.



Frissítő ital készítése: 




Mentaággal, citrom és lime karikákkal, valamint citromfűvel, minden fele gyümölccsel (nektarin, narancs, eper, ananász, karikázott és reszelt gyömbér)  mennyei nyári frissítő készíthető belőle!

Felnőtteknek: Ha a bólét meglocsoljuk Száraz pezsgővel, mennyei koktél készíthető belőle.

Bodzára fel!!!!!!!!




Nincsenek megjegyzések: