2016. december 18., vasárnap

Elkészültem minden DIY ötlettel, utolsó simítások

Elkészültem minden idei évre tervezett DIY ötlettel, azt hiszem mindent meg tudtam valósítani, amit elterveztem....(na jó, ötlet, inspiráció azért marad jövőre is bőven, de elég sok végére tudtam érni))))

Jöjjenek a beszédes képek

Elkészült a kisebb szarvas kép is, igaz, hogy fára szerettem volna, de mivel elfelejtettem a fákat méretre vágatni a csudaasztalosunkkal, nem volt más választás, táblára dolgoztam.  Jövőre el fogom készíteni fatáblára is, úgy, hogy az utolsó lécet ilyen módon rögzítem majd, mintha hozzá lenne "varrva" a többi léchez. (nagyon tetszik ez a megoldás, képet pinteresten találtam)



 Először is kerestem egy képet a Pinteresten és kinyomtattam a megfelelő méretben. Körbe vágtam és ráhelyeztem a szőrmére. Ollóval körbe vágtam, de olvastam, hogy nagyon jó a penge megoldás is, mert vigyázni kell, hogy a hátoldalán a szőrmét ne vágjuk le.









Régen vágytam már olyan díszekre is, amikor faszeletek vannak díszítve. Asztalossal felvágattam egy kb. 6-7 cm átmérőjű faágat. Ezeket a szeleteket befestettem Dekor Paint Soft, vagy Akril festékkel, majd stencillel Strukturpasztával (hogy ne homogén, hanem rusztikus felületet kapjak) felvittem a mintát.



Végül egy kis otthon részlet

A papír DIY csillagokat innen szereztem be: Edina's Papir  imádom őket. Az XMAS felírat is természetesen saját készítés, fabetűket vontam be.
Betűk beszerzési forrása:  Kosárbolt lézervágott betűk
Ahonnan én szereztem a szörméket, ott már nem lehet kapni, de itt gyönyörűeket találtok, viszonylag elfogadható áron...Műszörmék





Milla szobájába már év elején megvettem a megfelelő szőrmét, hogy a nevét fabetűkből, szőrmével bevonjam és kitegyem, de valahogy a megvalósítás elmaradt. Most pótoltam a hiányosságot és gyönyörű lett a végeredmény..Aki próbálkozik ilyen betűk bevonásával, szabáskor el ne feledje, hogy tükrözni kell a betűket...:-)))) Ragasztó pisztollyal rögzítettem a fához a szőrmét a betűk hátán. Klassz lett!!!!!!!





1 megjegyzés:

Marilla írta...

Csoda szepsegesek lettek !! Különösen a szeletelt fa díszek tetszenek !❤️