2011. február 6., vasárnap

Nagyon tavaszra hangolva:-)DDD

Visszajöttünk a sielésből, ami egyszerűen fantasztikus volt, még akkor is, ha idén én nem sielhettem. Az idő csodálatosan kegyes, minden nap őrült napsütés várt minket. Amig a többiek sieltek, én rengeteget sétáltam és élveztem a napsütés feltöltő erejét. Közben szabadidőmben, ami volt bőven, füztem a szállodában, ahol lenyűgöző panoráma tárult elém. Minden délben lesétáltam a pályákhoz és együtt ebédeltem a családdal, aztán amig ők a délutáni jól megérdemelt sielést élvezték, visszasétáltam füzőcskézni. Megmutatok néhány képet, sajnos még egyik sincs teljesen készen, mert a medálok várják sorsukat kész nyakláncként, a virágeső bogyókat ötsoros karkötövé szeretném, a Milky Way karihoz pedig a kapocs hiányzik. Annyira vidám szines dolgok születtek most, igazán tavaszias, sőt talán inkább nyárias szinekben. Mindet imádom!!!
Őket készítettem a pár nap alatt


Az első a Perle4U Milky way karkötője. Elegáns, nyárra fantasztikusan fog mutatni. Imádtam füzni, jó kis anyagigényes darab, de egy percig sem untam, hogy 7 egyforma elemet kell elkészítenem!





A második egy újabb Noria medál. Minta: Perle4U!!!Ennek a szinei valami káprázatosan szemet gyönyörködtetőek együtt, legalább is nekem. Valamilyen csiszolt gyöngyös bogyókat tervezek hozzájuk füzni, hosszú nyaklánc lesz belőle.


A harmadik projekt a virágesős, galaxis nyakimhoz egy sok virágeső bogyós, 5 szálas karkötő bogyóinak megfüzése volt. A bogyók elkészültek, a karkötő még nem állt össze, de azért alkatrészeiként megmutatom. Virágeső bogyó: Ildim. Az első képen a galaxi bogyós nyaklánccal együtt láthatóak a darabkák.

A második képen pedig a karkötő alapanyaga. Talán még ma nekiugrom és befejezem)))))


Jah látom szépen gyűlnek a rendszeres olvasóim. Nemsoká 200. Csak hallkan szólok, hogy ha elérem, ékszert sorsolok ki......ha esetleg felkeltettem az érdeklődéseteket olvasgassatok szorgalmasan!!!!!!

21 megjegyzés:

Tímel írta...

Annyira helyesek!
Kedvem támadt Noriát fűzni:)

AgnesBeads írta...

Wooow, nagyon fincsi mindegyik.Isteni színekkel.

Jujjjj, de izgi, várom a játékot, annyira szeretnék már egy "Krisztás" ékszert!

ekszerlada írta...

Ajaj BAnyó:))ledöntöttél:))
Egyszerűen,elolvadtam ezektől a gyönyörűségektől,mert annyira finomak,elegánsak,nőiesek a színek:)
Ügyi vagy!!!!
No arra a virágesős kombinációra még azért nagyon kiváncsi vagyok,meg a karika nyakláncá varázsolására!!!:))

Névtelen írta...

Jajjjjjjjjjj imàdom,mint mindìg ès mindegyiket!!!!! Annyira kedvet kaptam ismèt a fûzôcskèhez,hogy csuda. A jàtèkot is vàrom, hàtha ràm mosolyog a Krisztàs gyöngy manò. :)))))

Gree

Kiss Antalné írta...

fantasztikusak!
Imádom, ahogy a színekkel bánsz!

Bandrea's Beads írta...

Ez volt az aktív pihenés időszaka! Sok gyönyörűséget fűztél, csupa vidám szín! (most döbbentem rá, hogy mindig benézek Hozzád, de még nem vagyok ott a rendszeres látogatók között!!!! Gyorsan pótoltam!!!)

Orsi írta...

Aztamindenit! Ismét fantasztikus, színpompás ékszereket készítettél!!!
Megyek, felmosom magam... :D

Edit írta...

Fantasztikusan szépek!!!!! Nagyon tetszenek!!!

Lerika írta...

Hű, anemjóját, vagymi???! Ez aztán a csodálatos termés , Krisz a baba küldi ezeket a pompás színeket?????:-DDD Egyik szebb. mint a másik, el vaok ájulva a "rézgálicos" cuccaidtól is, namostmárezhogyisvan????????????Nagyon izgat az az 5 soros kari.
A Milky way is fantasztikus!!

Hermann Ildikó írta...

Szia Kriszta! Csodásak az új ékszereid, mindegyiket elhordanám!! Képzeld én is fűztem ma, talán újból lesz időm és energiám. Meg persze ihletem! Puszillak és várom már azt a picurka babádat!!

gabi írta...

Ezek a színek fantasztikusak!

Kriszta írta...

Köszi csajok, mindenki megjegyzésének szivből örülök! De most a Hermann Ildi-éééééééééének a legeslegjobban. Szijjjja!!!!!! De jóóóóóóóóóó, hogy látlak. Füzz csak és várom a képeidet is, már nagyon hiányoznak az ékszereid. Már csak 7 hetem van hátra, április elejél lesz a nagy nap. Természetesen lesznek majd képek is!
Lerika! Lehet, hogy a babuci teszi ezeket a szineket, nem tudom, de most nagyon tetszik!!!! Annyira egyben van, annyira szemet kápráztatóóóóóóóóóóóóóóóóan összeillik!!!!! Tényleg csúúúcs!
Köszi mindenkinek még egyszer!

Babra írta...

Fú télleg nagyon klassz lett ez a noria/milky way színkombó! Amikor mesélted, hogy milyen lesz nehezen tudtam elképzelni, de szupiiijóóó:)

Kriszta írta...

Ugye ugye ugye, de a te bogyóid sem piskóták, nagyon szép tavasziasak....nekem is listások azok a bogyók is!!!!

Brigi írta...

jujjjjj, nagyon ott vannak Kriszta, nagyooon!!!!!

Krisziz írta...

Hűűűha....fantasztikus mind!!! :-)

Panka gyöngye írta...

Színorgia!!!Gyönyörűek!!!

Kriszta írta...

Köszönöm lányok!

Timi írta...

Gyönyörű ékszerek újra!!!!
Kicsit nem figyelek oda, és ismét olyan csodák születnek, amiket egyszerűen csak csodálni lehet!
Köszönjük!!!! (még, még, még!!!)

Káli Gopika írta...

Milyen színkavalkád!!! Imádom az ékszereidet!!!(:-)))

Kriszta írta...

Köszi lányok! Azóta már egyszer többen kupacbor ékszerré avanzsáltak elő! Imádom én is mindegyiket!!! Van amelyiket a szinéért, van amelyiket a formájáért!