2010. szeptember 27., hétfő

Pancsikám 4x100-as váltó futóversenyen

Ma rendezték a kerületi váltó futóversenyt és Pancsiék csapata a 13, IV. kerületből induló iskolából II. helyezést ért el. Csak a sporttagozatos általános iskola (a nagy UTE-sek) előzték meg őket, éppen csak egy hajszállal. Néhány pillanatképet mutatok, a futásról nincs kép, mert akkor úgy szurkoltam és kiabáltam mint a fene, azt hittem a Kismalac kiugrik a pocimból. Most aztán fáj a torkom és alig maradt hangom, de nagyon megérte!!! Egy versenyt sem hagynék ki, Pancsi volt a befutó ember a 4. futó és én ott vártam a célban és torkom szakadtából üvöltöttem persze az összes gyereknek, nemcsak a Pancsinak. A verseny végén a nyakamba ugrott, annyira szuper érzés, el sem tudom mondani. Büszke vagyok rá nagyon. Nem csak azért mert fantasztikus a sportban, hanem mert két matematika versenybe is beválogatták a csapatba és a magyar verseny csapatot is erősíti majd. Szóval imádok anya lenni és nagyon várom, hogy a Kismalac is hasonló eredményekkel kápráztasson el bennünket. Csodás volt ez a mai nap! Tejlesen visszajött a gyerekkorom, amikor mi Ildivel szerepeltünk az ilyen futó vesenyeken, háromtusa, négytusa stb. Jó volt újra egy atlétikai pályán tombolni.
A II. korosztályos fiú és lány csapat, az edzővel Lívia nénivel.

A dobogón
Bemelegítés



8 megjegyzés:

ekszerlada írta...

Heejj Banyó:)))Azok a régi szép idők:)))
Csodálatos,hogy a Pancsi vissza hozza az akkori érzéseket:)))De jó neked:)Na tudod,ha otthon lennék,le sem lehetne rázni egy ilyen csodás élményről:)Üvöltenénk ketten,mint két akkori spotember csak akik már vén banyók ezekhez a dolgokhoz hihi...:))Ki hitte volna ugye,hogy még át lehet a gyerekeken is élni szülőként:)Gondolom,ez még jobb lehet,hiszen az ember gyereke amikor ennyire ügyes.....szerintem még jobban felfokozza ezeket az érzéseket,hiszen büszkesége versenyezik anyának:))Tündér és nagyon gratulálok neki és csak így tovább!!!
Had menjen csak versenyekre a tánc meg edzésbe tartja.Milyen mázlista ez a lány:))Na de hogy még matek versenyre is megy meg még magyarra is...huuu basszus azta kutya fáját!!!Még én is büszke vagyok,mint anya barátnéja:)))
Hajrá Pancsi csibefasíííííírt!!!!!!!!!!!!!!!!

Kriszta írta...

Jajj Ildi, annyit gondoltam rád közben. Jó lett volna, ha itt vagy!!! Csúcs érzés egy ilyen verseny a másik oldalról is. Gyereknek is nagyon imádtam, de szerencse, hogy nálam volt a fényképező gép és más nem csinált fotókat rólam, mert érdekesen néztem volna ki. Jót tomboltam!!!

Juli írta...

Klassz, hogy ilyen dolgokban benne van a Lánykád! Gratula!
Hajrááááááááá Pancsiiiiiii! :D

Anikó - Gyöngyszerelem írta...

Szia Kriszta!
Gratulálok ezeknek a fantasztikus emberkéknek! Nagyon ügyesek! :)

Kriszta írta...

Köszönöm csajok, aranyosak vagytok!

Lerika írta...

Nagy-nagy gratula, mi is sok sportversenyen indulunk-apa, anya és a gyerekek-, így én is jól ismerem az érzést, amit kivált egy ilyen alkalom. Sok puszi Pancsinak, és maradjon meg benne a sport iránti kedv egész életében!!!!!!:-))

Pálfalvi Zsuzsa írta...

De szerettem olvasni!!!!!Én gátfutó voltam :). Megteszed hogy ellátogatsz a blogomba? zsuzsihobby.blogspot.com köszi:)

Kata írta...

Szívből gratulálok Pancsinak!!!
Puszi!!!!!!!! :)