2010. május 7., péntek

Csak vidáman, nagyon színes, nagyon kedvenc:-)DDD

MEXICOI hangulatban...


Annyi minden történt az elmúlt héten, felsorolni is nehéz lenne. De rendben átköltöztünk, lassan minden a helyére kerül. A lakás, a környék fantasztikus, igyekszem mihamarabb majd képekkel is szolgálni. Izelítőül mutizom egy kis terasz kilátást:-)DDD

Látszik a fák között, ahogy a Duna csordogál, pazar...
Ezt a karkötőt még azelőtt elkezdtem,hogy költöztünk, vagyis megfűztem a bogyókat, ami tőlem szokatlan módon piros lett. Életem első piros gyöngyeinek felhasználása. Annyi variációt kipróbáltam, akartam csíkos, pöttyös bogyót, a jól bevált tűrkizt, de semmi sem mutatott igazán úgy, ahogyan én elképzeltem ezt a karkötőt. Aztán valahogy jött a piros és ezzel aztán igazán egységes és nagyon szép lett a végeredmény. Kandy! Míg fűztem, sokszor gondoltam rád és a piros gyöngyökre.... Természetesen ezek a bogyók is az Ildi virágeső bogyói, virágok nélkül. Nagyon szeretem ezt a kis bogyót, mert gyors és pont megfelelő méretű!! Köszi Ildi! A lámpagyöngyikéket a Barbi készítette. Neked is nagyon köszönöm Barbi, már megvan a következő színösszeállítás is, amit szeretnék!
Persze Pancsinak is voltak előadásai a héten is, itt éppen kifestve:

17 megjegyzés:

Erga írta...

Nagyon szép a kari, szerintem tök jó a piros szín,nekem nagyon tetszik, de én sem használom. Ti is helyesek vagytok, na és a kilátás az sem semmi, gondolom milyen jó lesz a teraszra ki ülni füzögetni.

Panka gyöngyei írta...

Tetszik az ékszered is,meg ez a pazarr kilátás is,ami a teraszról látszik:)A nyugalom szigete!Közel a Duna:),én imádok horgászni,ettől szebbet,álmodni se tudnék!Ebben a környezetben,biztos szárnyalni fogsz!Majd ontod magadból a szépségeket,mi meg majd gyönyörködünk bennük:)
Szépek vagytok:)!!!

gree írta...

Nagyon benne vagy a bogyósokban. Ami egyébként mind szupi. Ez a pirosas nekem kifejezetten tetszik, bár mostanság én sem hordok.

Kívánom legyen sok örömötök az új lakhelyeteken!
Puszi

ekszerlada írta...

Nagyon cuki!!!!:))

Petra írta...

Jajj de jó lenne a kezemben tartani :))

AgnesBeads írta...

Szuper!! Érezzétek jól magatokat az új helyen.

bandrea írta...

Milyen szuper karit hoztál össze!!!! Nagyon tetszik!!!! Elfogadnám!!!!
Örülök, hogy beköltöztetek. Legyetek nagyon boldogok az új otthonotokban!!! Irtó romantikus lehet ott a Duna mellett:))))

Hermann Ildikó írta...

Tényleg milyen vidám, nagyon tetszik! Én imádom a pirosat!

kriszta írta...

Köszönöm lányok mindenkinek a nagyon kedves szavakat!!!!!! A karihoz és a családhoz is!!!!! Puszi mindenkinek érte!!!!!!!!

LUJZA Gyöngyei írta...

Milyen jó nyári ez a kari!
A dunai kilátás pedig olyan, mintha Horányban lenne. Nemrégiben bicikliztünk arra - horgászattal egybekötve, és hasonló kilátású szépséges kis nyaraló-szerű lakásokat láttunk. :) Alíz

gabi írta...

Nagyon klassz karkötő!

kriszta írta...

Aranyos vagy Aliz, végül is Horány nincs is olyan messze....Nagyon szuper itt imádjuk mindannyian!

kriszta írta...

Köszi Gabi!

Manka írta...

Nagyon helyes kis vidám kari!

anna írta...

Anya! Szép a karkötő és jó az új helyen lakni! Puszi

Anikó - Gyöngyszerelem írta...

Olyan szép kis család vagytok! :) A lánykád gyönyörűűű! Igazi szépség! :)
Fantasztikus ez a vidám kis karkötő! Nagyon-nagyon tetszik! :)

kriszta írta...

Köszönöm szépen Anikó! Köszi a Pancsi nevében is!!!